2015. június 26., péntek

The Dark Of Past, Episode 31: Egy apró döfés és meghalnál

Skylar szemszöge

~pár órával később~

Ólom nehézsúlyúnak éreztem a szemhéjamat, mintha egy kő helyezkedett volna el a szemeimen. Kellemetlen volt ez az egész, de szép lassan sikerült megtennem ezt a nehéz lépést, és kinyíltak az íriszeim. Pechemre ugyanúgy sötétséget láttam magam körül, mintha Nathan lelkében lapultam volna, teljesen olyan volt. De jobban szemügyre véve a tájat, egy erdőben voltam, mivel alattam a szárazfalevelek ropogtak, miközben forgolódtam ide-oda, hogy felfedezzek valamit, akármit. Hogyan kerültem én ide? – futott egyből minden végig az agyamban. De sehogy se jöttem rá arra, hogyan is és miként kerültem én ide.

 A legutolsó emlékem az az, hogy kint vagyunk a többiekkel. Jade-t vígasztalom, mert az a szemét Harry megütötte őt - Szegény hugicám, mi lehet most vele?  Nath meg visszafogta a padon ülő Harry-t, ki hirtelenjében elővett a zsebéből egy injekcióstűt és a szerelmem nyakába döfte, azonnal erőtlenül a földre rogyott, mint egy rongybaba. Segíteni se tudtam neki, mert ebben a pillanatban nálam elsötétült minden. Se kép, se hang. Semmi.  Ahogy ezt végig gondoltam elkezdett rezegni a telefonom a melltartómban. Olyan váratlanul ért, hogy megugrottam egy kicsit. Lehet Nathan hív, hogy hol lehetek. 

Nagyon remélem, hogy ő az és nem más. Remegő kezemmel nyúltam érte és vettem ki onnan. Nem tudtam, hogy ezek után mire is számítsak. Egy mozdulattal feloldottam a képernyőzárat és egy üzenetet jelzett a készülék. Megnyitottam és egy videót tartalmazott az SMS. Pár másodperc alatt betöltődött, de olyan volt, mintha percek teltek volna el e művelet közben. A képernyőn Harry-t fedeztem fel, aki egy fekete fal előtt állt, majd egy igazán gúnyos nevetésbe kezdett. Annyira ellenszenves volt. Elkezdte a mondandóját, miután kinevette magát:

- Üdvözöllek benneteket a játékunkban - mondata végén mosolyra húzódott szája.

A kamerát lejjebb tolta, mikor mellé lépett egy nő. Kezüket egymásba fonták és egy csók csattanása hangzott el. A kép egyre feljebb ment, csak pár pillanat választott el, attól, hogy meglássam ki is rejtőzik a képernyő mögött. Hosszú sötét haja fogta közre arcát, amin nem tűnt fel a sok év múlása. Smaragd zöld nagy szemeivel egyenesen a kamerába meredt, amik mindig is a hugicámat jutatták eszembe. A száján levő élénk, vörös rúzs pedig csak még jobban megmutatta fogának vakító fehérségét. A nő, aki felnevelt és megtanított élni, mintha eltűnt volna. Ahogy ajkával megérintette Harry-ét elásta magát a szememben. Nem értettem, hogy mi folyik itt, de azt fel fogtam, hogy ezek ketten összeszűrték a levet Jade háta mögött.

- Pár hónapja kezdődött az egész, mikor megismertem ezt az érett nőt mellettem - nyomott egy visszataszító puszit anyám arcára. - Szerelem volt első látásra, nem is volt kérdés, hogy egymásnak lettünk teremtve. Viszont az én Habcsókomnak nyomta valami a szívét...  - itt tartott egy kis hatásszünetet. - Egy potya gyerek. Igen te, Skylar! - hirtelen megváltozott a hangneme és komoly lett. - Az apád évekkel ezelőtt félrebaszott, anyád szűlés közben meghalt. Faterod távozott pár éve és Ash nyakára maradtál. A szerelmem és én együtt kiügyködtünk egy tervet miként is húzhatnál el innen - öblös nevetése hallatszódott a hangszórón keresztül. - De te nem vetted a lapot. Be kell vallanom, szerettem a veled való játszadozást. Tetszett, hogy nem tudtad ki vagyok és rettegtél tőlem. Félelemben éltél azzal a tudattal, hogy bármikor lecsaphatok rád. Ma megálmodtam mi is lenne a legjobb befejezés számotokra. Ebben a rohadt fákkal teli helyben fogtok elrohadni mindannyian! - tagolta az utolsó mondatát szép lassan. - Az erdőkülönböző pontjaira dobtalak titeket. Távol vagytok egymástól és ajánlom, hogy minden neszre figyeljetek, bármi lehet. De nekem is van szívem és mindenki csak annyit kap, amennyi jár. Most szívesen elmondanám, hogy kiket is pakoltam ide, de az nem lenne olyan mulis. Szóval még egyszer vigyázzatok és éljétek túl az éjszakákat! - mondta szarkasztikusan, majd véget ért a videó.

A földön ülve bámultam magam elé, kitudja meddig tettem ezt. Nem értettem az anyámat…khm… a nevelő anyámat. Miért nem mondták el nekem, hogy nem ő az édes anyukám? Mi értelme volt eddig titkolni? Nem hiszem, hogy ennek az egésznek az volt a megoldása, hogy összejöjjön Harry-vel és tönkretegyen. Hogy képes ennyire utálni? Ő nevelt fel, mindig kedves volt velem, soha nem mutatott semmilyen utálatot felém, de most már tudom mindezt csak megjátszotta. De legalább ha lett volna indítéka vagy valami. Azt se tudom mivel érdemeltem ezt ki, pont én, aki nem tehet arról, hogy apu megcsalta őt. Mindig jó jegyeket hoztam haza a suliból, szorgalmas voltam és mindig tisztelettudóan viselkedtem vele szembe, jól nevelt lány voltam s vagyok is. Igaz, emellett vannak hibáim is, de a jóistenit ember vagyok, jó hogy vannak hibáim, de akkor is mindig a lehető legjobbat próbáltam kihozni magamból, hogy meg tudjak felelni neki, mindenkinek. Hatalmasat csalódtam benne. És remélem, nem hiszi azt, hogy ez a helyzet csak neki olyan nehéz, nekem is ugyanúgy. Most tudtam meg, hogy az anyám nem is az igazi anyám. Szó szerint azt se tudom kihozott a világra. Úgy érzem erre az egészre semmi szükség nem lett volna. Csak el kellett volna mondania az igazat és lehet, hogy még én lettem volna úgy, hogy elmegyek otthonról. Csak beszélgetnünk kellett volna…

Harry megmondta, hogy mindenki annyit kap, amennyi jár neki és tudom, hogy engem fognak a legjobban bántani. Hisz én vagyok a fő célpontjuk, mindig is én voltam. Sajnos nem tudom, kik lehetnek még itt rajtam kívül.. Talán Jade, Nath… De inkább nem akarok találgatni, mert még rosszabbul fogom magam érezni. Így is minden miattam van. Ha valaki meghal az is MIATTAM lesz. Engem kell majd okolni. Én nem akartam őket belesodorni ebbe. Nem értem miért nem ölnek meg inkább csak engem és engedik el a barátaimat, ők nem tehetnek semmiről se… Meg se kellett volna szülnie anyámnak és akkor most nem tartanánk itt, ahol most…

Harry pedig egy szemét disznó! Tudhattam volna, hogy ő szórakozott velünk. Mélyen legbelül talán éreztem is, csak valahogy nem akartam elhinni. Mindig is volt benne valami furcsaság, de ahogy összejött a húgommal azt hittem normális lesz a gyerek. De nem így történt. Ő és Ashley is meg fog fizetni azért, amit tettek/tesznek, velünk, ebben biztos vagyok. Mindketten ketyósok. A sors úgyis megbünteti őket. A karma vissza fog ütni.

A kezemben lévő telefonomat kezdtem el nyomkodni és próbálgattam, hátha lesz térerő, de semmi.  Idegességemben a földhöz vágtam azt a szart. De ekkor kapcsoltam, hogy ez butaság volt. Így nem lesz fényforrásom, amivel tudnék világítani ebben a sötét erdőben. Az egyik fának dőlve felálltam és körbe néztem, hogy feltérképezzem a helyzetet. Alig láttam valamit. Csak a Hold fénye adott egy kis fényt számomra. Lassan és tapintatosan elindultam valamerre. Óvatosan lépdeltem és a fákat használtam támaszként, nehogy elessek valamiben. Csak remélni tudtam, hogy összefutok valakivel. Nem akarok egyedül lenni…

Van itt valaki? - kiabáltam hátha valaki meghallja a hangom.

Hülyeség volt reménykedni, hogy valaki meghall itt engem. Természetesen semmi választ nem kaptam. Inkább csak az erdő neszeit hallottam, amik kezdtek egyre jobban megijeszteni, félelmetesek voltak. Olykor-olyakor fel is sikítottam, mikor egy denevér elszállt mellettem. Olyan nagy ez az erdő, én meg olyan kicsi vagyok. Egyedül vagyok és szükségem van valakire. Tudom, hogy el fog jönni Harry értem, hamarosan. Túl gyenge vagyok ellene és bántani fog. Bele gondolni se merek miket fog velem csinálni…

Tudni azt, hogy valószínűleg Nathan is itt van, kikészít. Nagyon minimális az esélye, hogy őt nem hozták ide. Őt is bántani fogják, de nagyon és ezzel engem is bántanak, és ezt tudják. Mit meg nem tennék, hogy ha ő biztonságba legyen, otthon. De a többieknek is ott lenne a helye. Bárcsak tényleg tudnám, hogy segíthetnék nekik kiszabadulni innen. Feláldoznám magam értük, érnek annyit és tudom, hogy bármelyik barátom megtenné ugyanezt.

- Élve ki fogunk innen jutni, ti meg a sitten fogtok megrohadni! - kiabáltam, hisz úgyis tudtam, hogy hallanak.

Valahogy magabiztosabb lettem mondandóm után és tényleg elhittem azt, amit ordibáltam. Vakmerően és bátran indultam meg az úton. Hittem benne, hogy valakit megtalálok vagy esetleg a kiutat vagy bármit, amivel előrébb lehetek. Csak mentem és mentem előre, míg csaknem füst keletkezett előttem. Ahogy elért hozzám egyből könnybe lábadt a szemem és iszonyatosan csípett. Csak dörzsöltem, de nem értem el vele semmit. Azt hittem megvakulok. Egy dolognak van ilyen hatása: könnygáz! Gyors megfordultam és futni kezdtem. A szemem csukva volt és nem láttam semmit, de csak futottam. Próbálgattam pislogni, de még mindig iszonyatosan szúrt, mart, könnyezett, csípet. Annak, hogy csak sötétség tárult elém az lett az eredménye, hogy elestem. Percekig pislogtam, míg végül ki tudtam nyitni a szemem. Odahúzódtam az egyik fa tövébe és neki támaszkodtam. A Nap már felkelt, de én így most nem tudok sehova se menni, így jobbnak láttam, ha alszok egyet.

***


Nath ölébe hajtva volt fejem és a közös jövőnkről beszélgettünk. Jól esett az, hogy ő hozta fel ezt a témát. így tudom, hogy tényleg komolyan gondolja velem. Emelte jobb kezét és az arcomra helyezte, majd hüvelykujjával simogatni kezdte az orcám. Mosolyogtam, mert szerettem az ilyen kedves gesztusait. De valami nem stimmelt… Puha, meleg keze közel sem hasonlított az övéhez. Ez túl durva és kemény volt. A szemeim egyből kipattantak és a kétszeresére nőttek, Harry gusztustalan képével találtam szembe magam, ki pár centire volt tőlem és a mocskos keze az arcomat fogta közre. A fához préseltem magam, amennyire csak tudtam, féltem tőle. De ő csak mosolygott rajtam, ki villantva hófehér fogait. A szemei elvetemülten meredtek rám, a fura tűz, ami benne lobogott, megijesztett. Fogalmam sincs, hogy most mi lesz velem. Nem tudom, hogy fogok ebből a helyzetből elmenekülni. Nem látok semmi esélyt a futásra, semmire se. Talán meg fog ölni most?

- Mi-mi-mit akarsz? - dadogtam a félelemtől.

Nem válaszolt Harry, csak nézett engem. Eléggé bizarr volt az, ahogy a felsőajkát végig nyalja a nyelvével és egy kaján mosoly jelenik meg a szája szélén. Majd hirtelen egy mozdulattal a földre terített engem. A csípőmre ült, ezzel akadályozva a mozgásomat. Kalimpáltam, rugdosódtam és vergődtem, de semmi. Mindent próbáltam, hogy menekülni tudjak ebből a helyzetből, de semmi. A zsebéből elővett egy közepes méretű kötegelőt. A jobb csuklóm után kapott, tudtam, hogy meg akar kötözni, ezért hadonásztam, hogy ne tudja megtenni. De ő fürgébb volt, mert elkapta mindkét kezem, amit a fejem fölé helyezet. A földbeszúrt késbe bele akasztotta. Ennyi, mozgásképtelen voltam számára.

- Egyszer már megúsztad, most nem fogod! Nincs itt senki! Csak te, meg én! - mondta durván és a számba nyomkodott egy piszkos kendőt.

Nem bírom én ezt már idegekkel. Csak annyit akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Otthon akartam lenni az ágyamban. Felébredni, hogy ez csak egy rossz álom volt. Semmi ilyesmi nem történt, csak álmodtam az egészet. De sajnos ez nem lehetséges, mivel ez a valóság. Könnyeim csak úgy patakokban folytak le arcomon, mozgolódtam amennyire csak tudtam, de Harry erősebb volt nálam és így ezzel nem mentem semmire se. Kiabálni se volt értelme, senki nem hallott volna meg. Csak tűrtem és tűrtem, beletörődve a sorsomba. Ezt ő is észrevette, hogy minden erőm alább hagyott, így elkezdte csókolgatni a nyakamat. A hideg rázott ki a cserepes ajkaitól, ami a puha bőrömet érte. Még nagyobb undor lett úrrá rajtam, mikor egy ponton szívni kezdte a nyakam. 

Fájt, iszonyatosan fájt. Durva volt. Majd abbahagyta és felemelte a fejét, mélyen nézett szemeimbe. Most láttam, hogy zöld szemei vannak, pont úgy, mint Nathan-nek, de Nathan-é sokkal, de sokkal szebb. Ő mikor a szemeimbe néz, látom azt a csillogást, amit minden lány látni akar a fiúja szemében. Mázlista vagyok, hogy én ezt láthatom. De Harry tekintete semmit mondó volt, olyan snassz zöld. Úgy látszik nagyon elidőzött ezzel a nézéssel, itt a megfelelő alkalom a menekülésre. Egy hirtelen mozdulattal megfejeltem őt, mint a filmekben szokták, de nem számítottam arra, hogy ez ennyire fáj, a filmekben nincs semmi bajuk ilyenkor az embereknek. Nagyon lüktetett a helye, ahol lefejeltem Harry-t, még egy kicsit meg is szédültem. Harry meglepődött tettemen egy pillanatra, majd lendítette a jobbját, ami a jobb profilomon csattant. Égett a helye, fémest ízt éreztem a számba.

- Nyugi, így csak rosszabb lesz - simított végig belső combomon, közelítve a legérzékenyebb pontomhoz.

Az undortól rázott a hideg, teljesen ki voltam neki szolgáltatva. Azt csinált velem, amit akarta, nem tehettem ellene semmit. Csak abban bízhatok, hogy valaki pont erre jár és megment. A ruhámat egyre feljebb ráncigálta, egészen a köldökömig. Bugyim láttán kaján vigyorra húzta száját, ami szerintem gusztustalan volt. Vigyorogva húzott elő egy zsebkést a kabátja alól, majd egy mozdulattal levágta rólam az apró fehérneműt. Magatehetetlen voltam, megalázva éreztem magam. Remegtem a félelemtől, miközben a kést úgy végig vezette a testem mindenpontján.

- Egy apró döfés és meghalnál - nyomta a kését egy ponton a bőrömbe. - De nem szeretek halott lánnyal kefélni - nyomta nekem ágyékát, hogy érezzem izgalmát.

Azt hiszem most tudatosult, úgy bennem igazán, hogy lehet itt a végem. Nagyon bőgtem, ordítottam, mindent csináltam, hogy kiadjam magamból ezeket a rossz érzéseket. De az ellen már nem tehettem semmit, hogy itt helyben meg fog erőszakolni engem. Aztán biztos kap az alkalmon és megöl. Nem tudtam semmit se csinálni, mert a sok sírás legyengített. Félek, azt akarom, hogy Nathan találjon meg és mentsen meg ennek az őrült karjai közül. Nem akarom ezt!

Mintha Harry hallotta volna a gondolataimat, hirtelen felállt rólam. Valami olyasmiről kezdett motyogni magában, hogy: ez nem helyes; ezt nem szabad; nem ez volt a terv; hülye vagyok. Én csak értetlenül néztem rá, még a könnyeim is elálltak. Ez az ember egyszerűen nem normális. Egyik pillanatban ez, a másikban már más. Nagyon nincsenek rendben nála. Gyors kaptam az alkalmon. Menekülőre vettem az irhám. A kés segítségével elvágtam a kötegelőt és futásnak eredtem. Szó szerint az életemért futottam, tudtam, hogy Harry a nyomomban volt. Hallottam a lépéseit mögöttem. Hátra pillantottam, pont ezt nem kellett volna, mert megbicsaklott a lábam és gurulni kezdtem. A sok apró faág összekarcolt, a kövek megsebeztek engem, majd egy tompa fájdalmat éreztem a fejemnél és elsötétült minden…

***


Újra a sötétség uralkodott, ki tudja meddig. Ki akartam nyitni a szemem, de valahogy nem ment, már megint. Nehezen, de sikerült kinyitnom, csak foltokat láttam magam körül, majd egy éles fájdalom nyílalt a fejem egy pontjára. Egyből felültem és odakaptam a kezem. Ragadós volt és fura volt a tapintása, a szemem elé emeltem a kezem, hogy jobban szemügyre vegyem, azt az ismeretlen cuccot a fejemen. Vér volt, az én vérem. Most már értettem, miért is hasogat a fejem. Szerencsém, hogy Harry ide nem jött utánam vagy az is lehet, hogy nem talált. De mindegy is, az a lényeg, hogy még élek.

Az idejét láttam annak, hogy felálljak a földről és útnak eredjek és kijussak innen. De, amint feltápászkodtam, megszédültem. Mázli volt, hogy a közelemben volt egy fa, amiben meg tudtam kapaszkodni. Mélyeket lélegeztem, és erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy fel tudjak menni. A szememmel kerestem egy botot, minek segítségével elindultam felfele. Nehéz volt, mert a fejem sajgott, a végtagjaim fájtak, egyszerűen nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy felérjek. Az motivált, hogy meg kell tennem, itt nem maradhatok. Mikor felértem, szinte semmit se láttam a köd miatt, ami az erdőt borította. Sötét is volt, mivel nagy esőfelhők takarták a tiszta égboltot. Nagy eső lesz, úgy éreztem, mivel a távolban egy villámcsóva világította be az erdőt, majd egy hangos mennydörgés követte azt. Tudtam, hogy el fogok ázni, de nem igazán érdekelt, csak ki akartam innen jutni. Elindultam előre, magam se tudom, hogy merre, csak előre.

Csak abban bízhatok, hogy valakivel összefutok, de az is benne van, hogy újra Harry-vel. Kell lennie itt másnak, nem csak én. Pechemre még az eső is eleredt, az égbe emeltem a fejem és kitátottam a szám, mivel rohadtul szomjas voltam. Ittam az esővízből, nagyon jól esett. De az már kevésbé, hogy fázni kezdtem, a csuromvizes ruhám rám tapadt. Nem egyszer, majdnem elcsúsztam a sáros talajon. Nehezen ment a sétálás ilyen ítéletidőben. Ráadásul fájt mindenem a lábamtól kezdve a fejfájásig. Alig volt erőm már a sétáláshoz. A lábaim túl gyengék voltak, s épp ezért egy óvatlan mozdulattal a végtagjaim ereje alább hagyott és a földre rogytam. Akár hogy is próbálkoztam volna felállni, nem ment. Magamra maradtam, teljesen. Csak otthon akartam lenni, Nathan-nel az ágyamban és nézni egy horror filmet és nem foglalkozni semmilyen bajjal. Csak kettőnkre koncentrálni, egymásra.

- Valaki! Akárki! – kiáltottam el magam, utolsó kétségbeesésemmel.

A szemeimet lehunytam és vártam, vártam valami segítségre. Lelki szemeim előtt azt láttam, hogy én és Nath egy tenger parti házban vagyunk. Igaz esik az eső, de feledtén boldogok vagyunk mind a ketten. Nem tudtunk egymás nélkül élni, agymásnak jelentjük a létezést. Egyikünk sincs a másik nélkül, mi vagyunk egy egészek. Semmi baj nincs, a legnagyobb problémánk az az volt, hogy eláztunk az esőben, de még ez is romantikus lett…

2 megjegyzés:

  1. Aztapaszta, ez nagyon durva. De nagyon jo lett, imaaadtaaam :o :o *-*
    Siess a kovivel pls :o
    Pusz: F. :*

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon jó lett!! Nem szeretnéd befejezni?? Tudnom kell mi lesz a vége!!!

    VálaszTörlés